- Bocsánat - motyogtam, miközben csak annyit láttam, hogy a kezemben lévő poharat elhagyja a vörösbor és szétterül a velem szemben álló férfi hófehér ingén.
A férfi hátrébb ugrott és mérgelődni kezdett, miközben próbálta letörölni magáról a vörösbort valahogyan, de az már menthetetlenül beleivódott az ingébe.
- Bocsánat - motyogtam újra, miközben próbáltam megállni a saját lábaimon, de hirtelen a terem elkezdett forogni velem körbe-körbe, egyre gyorsabban és gyorsabban. Éreztem ahogy dőlni kezdek, majd egyszer csak mintha megálltam volna a levegőben, derekam körül pedig valami stabilat éreztem. Próbáltam koncentrálni, de csak egy férfi arcának homályos vonásai rajzolódtak ki előttem, nagyon ismerősnek tűnt, de látásom elmosódott, agyam pedig nyomott volt a sok piától, nem tudtam gondolkozni. Éreztem, ahogy elemelkedek a földről, aztán mintha lebegnék, végül csipogás és valami bőrülésen landoltam. Hangfoszlányokat hallottam, mintha hozzám szólnának, talán a vállam is megrázták, de nem voltam képes számat válaszra nyitni.
- Hé, hol laksz?...Hallasz?...Adj egy címet, hova vigyelek?
Én akartam válaszolni, tényleg, de az ajkaim nem engedelmeskedtek.
- Úriember nem csinál ilyet, de muszáj megtudnom hol laksz.
Azt hiszem a táskámban kotorászhatott, de már semmiben sem voltam biztos. Hirtelen elsötétült minden. Mire újra magamhoz tértem már világos volt. A nap olyan élesen sütött be az ablakon, hogy hunyorognom kellett. Óvatosan körbenéztem, otthon voltam. Nagy nehezen felkeltem, majd kibotorkáltam a konyhába. Kávé, nem vágytam másra, csak egy csésze jó erős kávéra.
- Tessék! - nyújtott felém valaki egy csészével.
- Te meg ki a franc vagy? - ugrottam hátrébb ijedtemben.
- Mi az már meg se ismersz? - hangjából kihallottam a sértődöttséget.
Fasza, mormogtam magamban, korán reggel kitalálósdi. Próbáltam erőltetni az agyamat, de csak homályos képek ugrottak be. Aztán tekintetem a mellkasára vándorolt, a hatalmas vörös foltra a hófehér ingén. Kezdett valami rémleni. Ő is észrevehette mit nézek, mert rögtön nekem támadt.
- Igen, jól látod, ez te voltál! Van fogalmad mennyibe kerül egy ilyen ing? - hangja egyre dühösebbé vált.
- El tudom képzelni. - válaszoltam teljes lelkinyugalommal. Próbáltam megkaparintani a maradék kávét, már amit még nem lötyögtetett ki a nagy hévben.
- A kávé. - mutattam a csészére.
- Kit érdekel most a kávé! - azzal levágta a konyhapultra, elérhetetlen távolságra tőlem. Azon filóztam maradt-e még néhány csepp benne.
- Hé te, figyelsz egyáltalán rám? - olyan dühösen nézett rám, de én mindenebből csupán azt szürtem le, hogy gyönyörű, barna szemei vannak.
- Persze. - mosolyogtam rá a lehető legkedvesebben - Drága volt az ing.
- Pontosan!
- Kedves idegen, nézz körbe! Mond csak, úgy néz ki mintha az inged ára probléma lenne? - vetettem oda félvállról és közben igyekeztem végre megkaparintani a kávém. Hideg volt, a francba mérgelődtem.
- Mond csak a szüleid merre vannak? - kérdezte gyanakodva.
- Ki tudja? - vontam meg a vállam - valahol nyaralnak!
- Nem úgy tűnik mintha zavarna?
- Már megszoktam - vetettem oda keserűen - amióta anyának új pasija van én már nem érdeklem. Hozzám vágott egy bankkártyát és úgy gondolta ezzel minden el van intézve.
- Ne haragudj, én nem...nem akartalak megbántani - vonásai megenyhültek, egész jóképű állapítottam meg magamban és még mindig valahonnan kurvára ismerős, de bárhogy is erőlködtem, nem tudtam rájönni honnan.
Ekkor megszólalt a mobilom. És hirtelen kitisztult a kép. A zene és a srác, a zene és a srác. Te jó ég! Mennyit ihattam én tegnap, hogy még most se ismertem fel a legnagyobb biasom. Éreztem ahogy megint forogni kezd velem a szoba. Mielőtt megszólalhattam volna megint azt a erős, határozott kart éreztem a derekam körül. Aztán újra elsötétült minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése