Amikor kinyitottam a szemem egy aggódó szempárral találtam szembe magam. Tuti, hogy csak álmodom, nyugtatgattam magam, ez nem lehet Choi Siwon, kizárt.
- Jól vagy? - kérdezte az álomkép, amely valahogy mégiscsak olyan valóságosnak tűnt.
- Aham - motyogtam és próbáltam felkelni a kanapéról, de Siwon lágyan visszanyomott.
- Talán jobb lenne ha még pihennél egy kicsit.
- Talán. - bizonytalanodtam el.
Siwon mosolyogva leült a kanapé melletti fotel karfáján.
- És mégis mi történt tegnap éjjel? - kérdeztem óvatosan. Nem emlékeztem semmire, és magamat ismerve csak remélni tudtam, hogy nem csináltam semmi olyat, amivel végleg lejárattam magamat előtte.
- Úgy bepiáltál, hogy egyszer csak elájultál. Úgyhogy hazahoztalak.
- Kösz, ez kedves volt tőled. - pirultam el.
- Hát még se dobhattalak le a padlóra, ha már voltál oly kedves az én karomat kipécézni magadnak egy kis pihenésre - nevetett Siwon.
Én pedig megkönnyebbültem. Úgy tűnik humorosan fogja fel a dolgot, ezek szerint nem neheztel rám.
- És, hogy jutottál be a házba?
Most Siwonon volt a pirulás sora.
- Nem szoktam idegen lányok táskájában kutatni, de most kénytelen voltam. Jelentem nem volt egyszerű fél kézzel téged tartani, a másikkal meg a táskádban kutatni. És persze, hogy a kulcs a táskád legalján volt. Mond, hogy tudsz ennyi kacatot magaddal hurcolni?
- Ezekre mind szükségem van! - néztem rá tettetett felháborodással.
- Jól van na, nyugi! - visszakozott.
- Mond csak, - kérdezte most sokkal lágyabb hangon - tényleg egyedül laksz itt?
- Általában igen. Anyám és a pasija az év nagy részében utaznak. Jár még egy takarítónő hozzánk egy héten háromszor, de ez minden.
- És édesapád?
- Pár éve elváltak. Először anyám hallani se akart róla, de miután az ügyvédje közölte vele, hogy övé a fél vagyon már érdekes módon nem volt semmi kifogása a válás ellen. Az elején még találkoztunk, de amióta újra megházasodott és gyereke született, csak hébe-hóba jut eszébe, hogy én is létezem.
Hangom tele volt keserűséggel és közönnyel, de mára már megkeményítettem a szívem. Már nem sírtam tele éjszakánként a párnámat, megtanított rá az élet, hogy egyedül vagyok és csak magamra számíthatok.
- Sajnálom. Bizonyára nagyon nehéz lehetett mindezeken keresztülmenned.
- Már túl vagyok rajta és nem kérek a sajnálatodból! - csattantam fel.
Láttam rajta, hogy zavarban van, talán ridegebben csengett a hangom a kelleténél.
- Bocs, nem akartam bunkó lenni!
- Nem gond.
- És köszi még egyszer, hogy hazahoztál! Ami pedig az inget illeti, azt természetesen kifizetem.
- Hagyd csak, nincs rá szükség.
- De azt mondtad drága volt. Ez a legkevesebb a tegnap történtek után.
- Az csak egy ruhadarab. Nincs jelentősége.
Én zavarban voltam, de ő egyre csak mosolygott. Valami kellemes érzés járta át a szívemet. Rég éreztem már ilyet.
- Azt hiszem ideje indulnom - állt fel.
Elkísértem az ajtóig.
- Vigyázz magadra! - köszönt el.
Nem tudtam mit mondani, csak némán bólintottam. Néztem, ahogy beszáll az autójába és elhajt a távolba. Becsuktam az ajtót, háttal nekidőltem és lassan lecsúsztam a földre. Nem tudom miért, de régóta most először, sírnom kellett.
Hetek teltek el, hogy találkoztunk, azóta minden este azon a szórakozóhelyen lógtam, hátha ismét összefutunk. De nem történt semmi. Kezdtem feladni a reményt. Az is lehet, hogy csak egyszer tért be ide és többet nem is jön. Ugyan már felejtsd el Zsike, mondogattam egyre magamnak, de egyszerűen nem ment. Az a jóleső érzés újra és újra átjárta a szívem, akárhányszor rá gondoltam. Ráadásul azóta kevesebbet is ittam. A barátaim csodálkoztak is rajtam, és állandóan ugrattak, hogy mi az csak nem jó útra tértem hirtelen. De nem mondtam nekik semmit. Hihetetlen, hogy egyetlen találkozás is mennyire megváltoztathat egy embert. Ma is csalódottan indultam haza mikor egy szőke fejet pillantottam meg a tömegben, Eunhyuk. Nagyot dobbant a szívem, ha Eunyhuk itt van talán Siwon is itt van a közelben. Űzött vadként kutattam át az egész termet, míg végül megpillantottam, Donghae-val beszélgetett. Megindultam felé, de aztán hirtelen megtorpantam. Mi van ha látni se akar? Mi van ha már rég elfelejtett? Fogalmam sem volt mit csináljak, menjek, ne menjek? Egy ismerős hang zökkentett ki töprengésemből.
- Szia. Örülök, hogy újra látlak! És ahogy látom ezúttal nem lesz szükséged sofőrre.
Mosolya teljesen levett a lábamról. Csak álltam és bámultam rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése